Férfi cursillo
Csütörtök 18:00 – Vasárnap 18:00
A Cursillo egy meghívás, hogy mélyebben megismerd Isten szeretetét, és új közösségre találj a hit útján. Felekezeten átívelő, mégis bensőséges. Hagyományos, mégis új.
„Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük."
Máté 18:20
A cursillo spanyol eredetű szó, amely magyarul a kereszténységről szóló rövid tanfolyamot jelent, melynek során papok és világiak a katolikus hit lényeges igazságait és életformáit, a keresztény élet kiteljesedésének lehetőségeit mutatják be nemcsak előadásokkal, hanem beszélgetésekkel, életpéldákkal, külön-külön nők és férfiak részére szervezésre kerülő hétvégék keretében. A cursillo a katolikus egyház Szentszék által elismert lelkiségi mozgalma.
A cursillo meghatározó találkozás önmagunkkal, a bennünket körülvevő világgal és Jézussal. A cursillo nem lelkigyakorlat, hanem elsősorban együttlét, mely a résztvevőknek a keresztény igazságok átélt ismeretét nyújtja, azonban nem csupán ismeretet, tudást akar átadni, hanem a hit élményét kínálja.
Egy hétvége, ahol barátként várnak, ahol olyannak szeretnek, amilyen vagy, ahol megpróbálhatod másként látni a világot, ahol megismered a szeretet, a türelem, a szolgálat világát, ahol barátokra találsz, ahol önmagadban és társaidban felfedezheted Jézus Krisztust, ahol megtapasztalhatod az egyház szeretetét, ahol segítenek megtalálni életcélodat, ahol felismerheted keresztény küldetésedet.
A cursillo gyökerei az 1936 és 1939 között lejátszódott véres polgárháborút épphogy túlélt Spanyolországba, Mallorca szigetére nyúlnak vissza. A háború hatására morálisan szétzüllött ország lelki megújulásának elősegítésére az egyház nagyszabású ifjúsági zarándoklatot szervezett Santiago de Compostelába, Szent Jakab sírjához. A zarándoklat vezetőinek rövid tanfolyamokat (ez a spanyol cursillo szó jelentése) szerveztek, amelyeket papok és világiak vezettek. A tanfolyamok egy hétig tartottak és alapvető céljuk az volt, hogy a résztvevők lelki élete erősödjön.
A zarándoklat után sokakban felmerült a kérdés, hogy mi lesz ezután? Hogyan lehetne megőrizni a tüzes zarándoklelkületet a mindennapokban? A választ a Gondviselés egy fiatal világi, Eduardo Bonnin személyében adta meg, aki felismerte, hogy az egész keresztény élet zarándoklat, amelyben egymást lelkesítjük és segítjük az úton. Alapgondolata az volt, hogy a világot és az embereket nem a szervezetek, intézmények mozgatják, hanem sokkal inkább a közvetlen környezet, amelyben élnek. A környezetet kell megváltoztatni. Nem tanítani, meggyőzni kell az embereket, hanem életünkkel, barátságunkkal vonzóvá tenni ezt az életformát. Bonnin és társai a módszert úgy dolgozták ki, hogy az elérhető legyen a különböző társadalmi és kulturális rétegeknek, hívőknek és hitetleneknek egyaránt.
Amit ma cursillónak nevezünk, egyformán történik a világ minden táján, úgy, ahogy Bonnin és barátai a Szentlélek segítségével megálmodták.
Cursillóink férfiak és nők számára külön kerülnek megrendezésre. A jelentkezéshez kattints az alábbi gombra.
Győri Egyházmegye Boldog Apor Vilmos Cursillos Titkársága
A személyes adatok kezelője: Győri Egyházmegye Boldog Apor Vilmos Cursillos Titkársága
Az adatkezelő e-mail címe: cursillogyor@gmail.com
Adatfeldolgozók:
Név: Google Ireland Limited
Székhely: Gordon House, Barrow Street, Dublin 4, Írország
Adatfeldolgozói feladat: tárhely szolgáltatás, adattároló rendszerek működtetése
Cursillós hétvégékre és programokra jelentkezni résztvevőnek az erre a célra létrehozott Google Űrlap segítségével lehet. A jelentkezők adatait a Titkárság a programok után is tárolja és közösségszervezési célokkal felhasználja.
Az adatkezelés célja: a programokra való jelentkezések fogadása, a programok megszervezése és lebonyolítása, a szükséges feltételek biztosítása, a cursillós közösséggel való kapcsolattartás, hírlevelek küldése.
Az adatkezelés jogalapja: az érintett, illetve – amennyiben szükséges – törvényes képviselőjének hozzájárulása [GDPR 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja].
Az adatszolgáltatás elmaradásának következménye: nem lehetséges a cursillós programokra való jelentkezés, a cursillós közösség életébe való bekapcsolódás a Titkárság által biztosított online felületeken.
A kezelt személyes adatok típusa: jelentkező neve, email címe, születési neve, telefonos elérhetősége, lakcíme, születési éve, a jelentkezőt cursillóra hívó ismerős neve; ételérzékenység vagy egyéb speciális kérés és igény a programokon való részvétellel kapcsolatban.
Az adatkezelés időtartama: az adatkezelési hozzájárulás visszavonásáig. A jelentkezés visszamondása esetén az adatok haladéktalanul törlésre kerülnek.
A Titkárság által szervezett programok helyszínein a résztvevők és a segítők képmását is tartalmazó fénykép- és videofelvételek készülhetnek.
Az adatkezelés célja: a programokon készült kép- és videófelvételek bemutatása a cursillós közösséggel való élménymegosztás céljából (hírlevélben vagy zárt Facebook csoportban való megosztás formájában).
Az adatkezelés jogalapja: az adatkezelő jogos érdeke [GDPR 6. cikk (1) bekezdésének f) pontja], mely a programok felvételekkel történő megvalósítása, illetve az emlékek hosszú távon való megőrzése.
A kezelt személyes adatok típusa: a kép- és videofelvételeken látszódó arcképmás és egyéb, a felvétel készítő eszközök által rögzített személyes adatai.
Az adatkezelés időtartama: az adatkezelési hozzájárulás visszavonásáig.
Tiltakozási jog: az érintettet, illetve a törvényes képviselőt megilleti a jog, hogy tiltakozzon az adatkezelés ellen. Tiltakozási jogát jelezheti az adatkezelő fenti elérhetőségein, illetve a programok helyszínein.
Esetenként a Titkárság által szervezett programok helyszínein a résztvevők és a segítők képmását is tartalmazó fénykép- és videofelvételek készülnek és nyilvánosan közzétételre kerülhetnek az interneten.
Az adatkezelés célja: a programokon készült felvételekből promóciós videofelvétel készítése, pasztoráció, evangelizáció az interneten való nyilvános közzététellel.
Az adatkezelés jogalapja: az adatkezelő jogos érdeke [GDPR 6. cikk (1) bekezdésének f) pontja], pasztorációs céljainak megvalósítása.
A kezelt személyes adatok típusa: a kép- és videofelvételeken látszódó arcképmás és egyéb, a felvétel készítő eszközök által rögzített személyes adatai.
Az adatkezelés időtartama: az adatkezelési hozzájárulás visszavonásáig.
Tiltakozási jog: az érintettet, illetve a törvényes képviselőt megilleti a jog, hogy tiltakozzon az adatkezelés ellen. Tiltakozási jogát jelezheti az adatkezelő fenti elérhetőségein, illetve a programok helyszínein.
A Titkárság valamely jelentkezési űrlapján megadott e-mail címet és postai címet az adatkezelő felhasználja hírlevél küldése céljából.
Az adatkezelés célja: folyamatos kapcsolattartás a cursillo mozgalom tagjaival, a programokra jelentkezettekkel.
Az adatkezelés jogalapja: az adatkezelő jogos érdeke [GDPR 6. cikk (1) bekezdésének f) pontja], pasztorációs, evangelizációs céljainak megvalósítása, információk eljuttatása a mozgalom tagjai, illetve a jelentkezők részére.
A kezelt személyes adatok típusa: az adatok forrása / az adatok megadásának körülményei, név, e-mail cím.
Az adatkezelés időtartama: az adatkezelési hozzájárulás visszavonásáig.
Tiltakozási jog: az érintettet megilleti a jog, hogy tiltakozzon az adatkezelés ellen. Tiltakozási jogát jelezheti az adatkezelő fenti elérhetőségein; ez esetben az adatai haladéktalanul törlésre kerülnek a hírlevél adatbázisából.
Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó személyes adatok kezelésével összefüggően tájékoztatást kapjon, és kérheti a rá vonatkozó adatok helyesbítését.
Az érintett kérheti kezelt személyes adatai törlését, az adatkezelés korlátozását, valamint élhet adathordozási- és tiltakozási jogával az adatkezelőnél.
Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és az adatkezelésre vonatkozó információkhoz hozzáférést kapjon.
Az érintett a GDPR által felsorolt indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat vagy korlátozza az adatkezelést.
Az érintett tiltakozhat személyes adatainak kezelése ellen. Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna, vagy őt hasonló mértékben érintené.
Az adatkezelő a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet az annak nyomán hozott intézkedésekről.
Az érintett észrevételével az adatkezelőhöz fordulhat, továbbá az érintett tartózkodási helye vagy az adatkezelő székhelye szerinti illetékes bíróság előtt érvényesítheti jogait, illetve a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhat (1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11).